Lányok, Nők és Én - 6. rész

Hála a jó égnek, barátságunk nem sínylette meg ezt a kis affért, bár beletelt egy kis időbe, amíg minden a régi volt köztünk. Ez egyrészt azért örömteli, mert nem szeretek barátokat elveszteni, főleg a nőkön való összeveszést tartom idétlen és értelmetlen dolognak, másrészt pedig azért az egy hétért amit együtt töltöttem a lánnyal, nos, azért kár lett volna bármit is felrúgni. Félreértés ne essék. Én pár nap után totál belezúgtam a csajba, ő viszont az első éjszakához képest nagyon visszafogott volt. Mondtam is neki az elején, hogy ha annyira be volt rúgva, hogy most már szégyelli, akkor gyerünk, hajrá, ne bonyolódjunk bele a dologba, ő jobbra, én balra, agyő. De érdekes módon ekkor még kötötte az ebet a karóhoz. Aztán egy hét után moziba mentünk (pontosan emlékszem, hogy a Mátrix – Forradalmakat néztük, mert én már láttam előtte, és csak az ő kedvéért ültem be arra a szörnyűségre másodszor is), a mozi után kávé, sör, ezenközben szakítás. Gondolom világos, hogy nem én akartam. Nekem viszont az nem volt világos, hogy ha egy hétig jól elvoltunk, akkor miért?

Egy dolog miatt nem panaszkodhatom: a velem való szakítások indoklásai későbbi kapcsolataim során is bizonyos evolúciót mutattak, sőt, egy idő után már sosem vártam meg, hogy velem szakítsanak. A szőke hercegnő által okozott seb még nyílt volt, és miközben kedvenc jogászlányom a szokásos szavakat formázta a szájával, én magamban azon könyörögtem, hogy legyen egy normális indoka, ami legalább félig-meddig igaz, és ne akarjon lerázni egy nagyon érzelgős, és nagyon kamu dumával. Mondom, egy dolog miatt nem panaszkodhattam, ez pedig az indoklás, mert konkrét, és kívánságaim szerint félig-meddig hihető is volt. „Nem megy, még nem. Nem vagyok felkészülve rá, túl korai még az előző után.” Ez így persze nagyon lerázósnak hangzik, és kamunak. Én is azt hittem, mikor hallottam, és magamban feljajdultam, de becsületére legyen mondva, ameddig ezután még néha-néha összesodort minket a sors (kb. még két év), nos azalatt az idő alatt tényleg nem volt pasija (legalábbis én nem tudtam róla).. Szóval engem nem is ez zavar vele kapcsolatban, hanem, az, hogy az alatt az egy hét alatt, amíg minden este későig a szobájában kettesben voltunk, vajon nem lett volna lehetősége mindezt idejekorán elintézni? Ezt a feladványt mai napig nem sikerült megfejtenem.

(ennyit az egyhetes jogászlányról... a következőkben, mielőtt rátérnék a következő lányra, picit magamat boncolgatom, milyennek látom magam a kapcsolataimban, meg egyébként...)