Ami viszont később és nem is egyszer hibának bizonyult, és a mai napig iszom a levét, az jellemem „szuperhős” vonása. Mindenkit meg akarok menteni, de komolyan, ha kéri, ha nem. Persze mivel nem vagyok se Pókember, se Superman, ezért ezirányú kísérleteim rendre kudarcba fulladnak, és lassan-lassan talán már én is rájövök, hogy aki nem kéri, azt nem kell feltétlenül megmenteni. Ám szőke hercegnőm esetében meg voltam győződve róla, hogy én vagyok az ő személyes Jézus Krisztusa.
A szerencse úgy hozta, hogy a gólyatábor után rögtön az egyik fesztiválon „dolgoztam”. Az idézőjel azért kell, mert a munka szót nem stílusom megcsúfolni, márpedig ami ott folyt, annak a legkevésbé sem volt köze a munka akármilyen formájához. Egy pénztárban ültem két csinos és őrülten jó fej lánnyal, ők jegyeket árultak, nekem pedig elvileg jegyzetelnem kellett volna, hogy mely egyetemisták vették igénybe a kedvezményt a hetijegyre. Az első nap után meguntam, és onnantól az egyetlen feladatom a két lány szórakoztatása, valamint az ingyenpizza minél gyorsabb elpusztítása volt. Mentségemre legyen szólva, hogy fizetést nem, ingyen belépőt a fesztiválra viszont kaptam, így aztán senkit sem ért kár. Végül a kutya sem kérte a listát.
Természetesen, mint főgólya, kötelességemnek éreztem, hogy minden kisgólyámat értesítsem arról, hogy elsőéves egyetemistaként a rendes ár feléért vehetnek részt az egyébként jó koncerteken. Páran éltek is a lehetőségekkel, többek között a hősszerelmes, hobó kisgólyám is, aki később nagyon jó barátom és lakótársam is lett. Természetesen szőke hercegnőm is jelezte, hogy az egyik este részt venne a mulatságban, ezért pusztán a gólyatábor iránti nosztalgiából szereztem valahonnan egy liternyi igazi „guggolós” pálinkát, ami bármelyik masszív falfestést kikezdte volna. Aznap este hatan rúgtak be abból a pálinkából, három lány és három fiú. Az éjszaka eseményei után egyszerűen csak Ámor italának neveztük el a kerítésszaggató nedűt. Az egyik páros egy úszómedencében esett egymásnak, a másik pedig a medence körül kergetőzött szinte meztelenül. A harmadik párost a szőkeség és szerény személyem alkotta.
A dolog a pálinkával kezdődött, Belga koncerttel folytatódott, Hooligans kitérővel, majd az ágyamban fejeződött be. Ha valaki arra gondol: a szokásos sztori, annak igaza van, úgyhogy nem is mesélem végig (a lányok kedvéért: volt részeg tánc, csókolózás, összebújás, és még ami ilyenkor szokásos). Később, már az ágyamban feküdve arra kellett gondolnom: milyen egyszerű is ez a dolog. Akkor jöttem rá a tuti receptre (legalábbis azt hittem, hogy tuti, és egy ideig annak is bizonyult). Ironikus, hogy pont akkor fedeztem fel a spanyolviaszt, amikor a legkevésbé szeretném, hogy rá legyek szorulva a módszerre. Mert eddigre nem csak abban voltam biztos, hogy én vagyok az ő megváltója, hanem fordítva is így van. Kár hogy az élet már egy hét múlva rámcáfolt, és csak úgy visszalökött a szőkeség előtti állapotomba, sőt. De ne szaladjunk ennyire előre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése