Meg kell mondjam, a jogászlányoknak nem akad párja az országban. Azt is be kell valljam, hogy a véleményem elfogult. Méghozzá azért, mert életem egyik legmeghatározóbb élménye egy jogászlányhoz fűződik. Ő volt az első nő, akire nem nekem kellett ráhajtanom, hanem ő volt az, aki nem bírt magával, és felfedte magát előttem. Azt hiszem ez a sztori pont ezért érdekes. A nőknek nem szokása kezdeményezni, vagy ha igen, annak komoly oka van. Mint például egy régóta tartó viszonzatlan szerelem. Ebben az esetben is valami hasonlóról van szó.
A sztori rém egyszerű. Talán már említettem, hogy volt egy este, mikor megcsaltak. Még azt is megemlítettem, hogy aznap egy régi szerelemben kerestem megnyugvást. Azt talán már nem részleteztem, hogy a régi szerelem nem bizonyult megoldásnak, sőt csak tetézte a bajt. Nem akarok túl mélyre menni, legyen elég annyi, hogy két hét múlva sikítva szidtam a saját anyám, amiért belementem egy ekkora böszmeségbe. Ha hiba esik, akkor azt ki kell küszöbölni, ha bűnt követünk el vezekelni kell. Mi is lehetne jobb vezeklés, mint hogy megfogadom, hogy soha többé, még csak rá se nézek nőre, de legalábbis pár hónapig megpróbálom megtartani ezt az elfogult szemmel is meglehetősen patetikusnak tetsző kijelentést, vagy fogadalmat, kinek hogy tetszik.
A sztori szépsége, és a csavar (mert ilyenek minden sztoriba kellenek, hogy ne váljanak unalmassá. Szerencsére a sors gondoskodik ilyenekről unos-untalan, ezért nem vagyunk forgatókönyvíró segítségére szorulni életünk során. Szegényes az emberi fantázia a sorshoz képest.) az volt a történetben, hogy a nálamnál 4 évvel idősebb lányra én egy olyan égből pottyant, isteni teremtésként tekintettem, mind külső, mind belső tulajdonságai alapján, hogy bár nagyon-nagyon jóban voltunk, mondhatni több mint haverság, AZ a dolog eszembe sem jutott, nem mintha nem szerettem volna, de annyira nem is volt esélye, hogy nem is mertem gondolni rá. Ráadásul egy másik, nálam 4 évvel idősebb sráccal járt sokáig, a gólyatáborok igazi playboyával, szóval gondoltam nem bukik a magamfajta 19-20 évesekre. Persze iszonyatosan tapasztalatlan voltam még akkoriban (néha visszasírom a szent tudatlanság és kishitűség állapotát), azóta már sajnos sokat tudok.
Egy kicsi elkanyarodtam, ezért szeretnék visszatérni oda, amikor megfogadtam, hogy előbb lesz macskám, mint barátnőm. Az a baj a nagy szavakkal, hogy nagyon könnyen szaladnak ki a szánkon. „Befejezem az egyetemet 5 év alatt.” „Nem gyújtok rá többet egy szál cigire sem.” Ugye milyen könnyű kimondani? Megtartani? Az már egy másik dolog. Mondanom sem kell, velem sem történt másként. Mikor egyik barátomnak meséltem ugyanezt a sztorit, annál a pontnál, mikor elmeséltem neki, hogy kábé egy hét után már búcsút intettem a fogadalmamnak, megkérdezte: miért? Én pedig csak egy klasszikussal tudtam válaszolni neki: „Miért, miért… Pedig a miként, sokkal érdekesebb…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése