1. rész - Ezt most találtam a gépemen. Nem tudom, hogy folytatnom kéne-e...

A cigaretta még utoljára teljes fénnyel felizzott, majd az út szélére repült, hogy ötperces életét végleg kioltsa egy cipőtalp. Az említett cipő tulajdonosa szorosabbra húzta kabátjának övét, lehelete fehéren világított a sötét éjszakában, és nem csak a cigaretta füstje miatt. Hideg októberi szél fújta sietősen tovább a kilélegzett párát. Sam még utoljára kinyújtóztatta a kezét, összedörzsölte a tenyerét, majd visszaszállt a teherautó vezetőfülkéjébe. Egész éjszaka nyomnia kellett a gázt; reggelre Sacramentoba kellett érnie. Éppen a kulcsot próbálta a helyére illeszteni, hogy felköhögjön a Ford motor, amikor éles fény villant a szeme sarkában. Gyorsan odakapta a fejét. Kétségtelenül egy autó fényszórói néztek farkasszemet vele a tükörben. Sam agya gyorsan járt. Akinek éjnek idején ezen a senkiföldjét átvágó poros úton akad dolga, az vagy őt üldözi, vagy ugyanúgy tilosban jár, mint ő. Miközben az autó változatlan tempóban közelített, Samet kiverte a hideg veríték ha rágondolt, mi vár rá, ha valaki felfedezi, mi van a raktérben, és főleg mekkora mennyiségben.

Tegnap késő délután csörgött a telefon a nappaliban, és mikor felvette, az ismerős rekedt hang szólt bele, és közölte vele a helyet és az időt. Már nem is kérdezett semmit. Egyrészt sejtette, hogy hányadán állnak, másrészt három év alatt már rájött, főleg azért alkalmazzák, mert nem kérdez, nem beszél sokat, csak levezeti azt a néhány száz mérföldet, a szállítmány pedig pontosan érkezik. A hívás után fél órával a megbeszélt helyen volt némi készpénzzel és pár doboz cigarettával felszerelkezve. Giorgo már várt rá.

- Hello Sam!

- Hello Giorgo! Most mi a cél?

- Sacramento, barátom.

- Te is jössz?

- Nem, most itt van rám szükség, de fogd ezt! – azzal Sam kezébe nyomott egy vaskos köteg bankjegyet. Sam meglepődött.

- Még soha nem kaptam meg előre a pénzt.

- A „tiszteletdíjat” most is a végállomáson kapod. Ez amolyan zsebpénz, költőpénz, vagy hívd, ahogy akarod. Az útközben felmerülő költségekre.

- Na ne szórakozz velem, ember! Vagy ennyire rohadtul meg vagytok elégedve velem, vagy az út sokkal rázósabb lesz, mint az eddigiek.

- Ő ragaszkodott hozzá, én semmiről sem tudok. – tárta szét mosolyogva a kezét Giorgo.

- Hol lesz a váltás?

- A várostól 10 mérföldre egy farmon. Ugorj be, elviszlek. Remélem úgy készültél, hogy azonnal indulsz.

- Mindig úgy készülök.

- És mi ezért szeretünk…

Az autó hangja egyre közelebbről duruzsolt, és ez visszarántotta Samet a jelenbe. Most már tisztán kivehető volt, hogy nem egy teherautó közeledik. Sam hirtelen szörnyen kevésnek érezte a „zsebpénzét”, de abban is biztos volt, hogy ezt soha nem fogja szóvá tenni. Ebben a pillanatban az autó odaért, és el is hagyta az út szélén veszteglő teherautót. Sam megkönnyebbült. Egy sárga nyitott tetejű túraautó húzott el mellette, a volánnál egy nő ült. Biztos éjszakai kocsikázáshoz támadt kedve, vagy titkos találkáról igyekszik haza, és nem akarja, hogy meglássák. Samet teljesen hidegen hagyta, ami számított, hogy nem egy túlbuzgó rendőr, vagy kitartó szövetségi detektív. A hirtelen megkönnyebbüléstől fütyörészve adott gyújtást, felkapcsolta a fényszórókat, és az izgalomtól kiélesedett érzékekkel vágott neki a hátralévő útnak. Még egy mérföldet sem tett meg, mikor durranást hallott maga elől az útról.

Már épp el is feledkezett a kis „kalandjáról”, most azonban újra eszébe jutott, és gúnyos mosolyra húzta a száját. „Na ennek a cicababának is annyira kellett a defekt, mint sivatagba a homok.” Az órájára tekintett, és megállapította, hogy sajnos nem kis késésben van, és ha be akarja hozni, akkor nem állhat meg holmi kétes erkölcsű nők pátyolgatására. Ekkor került a fényszóró sugarába a balesetet szenvedett, már ismerős sárga kabrió, keresztbe fordulva az úton, megakadályozva Samet eredeti tervének végrehajtásában, tudniillik, hogy szó nélkül tovább hajt, egy gondolatfoszlányt sem fecsérelve azt esetre. Így kénytelen volt lassítania, és pár méterre az autótól megállnia. Kihajolt az ablakon. Mindenképpen el akarta kerülni, hogy a nő hosszabb ideig az arcába bámuljon, megjegyezve azt.

- Hölgyem, lenne szíves arrébb állni az autóval? – próbálta Sam megsürgetni a dolgot. Ekkor látta csak, hogy az autóban nem ül senki, a vezető melletti oldalon pedig nyitva az ajtó. „Remek. Vajon hol lehet?”. Idegesen az órájára nézett. Ha most odalép neki, akkor még pont odaér időre. Döntött. Kiszállt, és az autó felé sétálva, egy kicsit hangosabban próbálta szólogatni az akadályt képező jármű sofőrjét.

- Hölgyem…! Asszonyom…!

De választ nem kapott. Kikerülte a kocsit, és elindult abba az irányba, ahova sejtette, hogy a sofőr is mehetett. Alig tett meg pár lépést, mikor szinte felbukott valamiben. Lenézett. Ott feküdt az út közepén a húszas évei elején járó, inkább lány, mint asszony. Kalapja pár méterrel odébb hevert. Platinaszőke haja a mellkasából szivárgó vérben ázott. Sam felállt, idegesen járkálva gyűrkészte kalapját. Nem tartotta magát hősnek, és mások sem tartották annak. A Család is azért választotta őt a sok más hasonlóan rátermett és ifjú jelentkező közül, mert meglátták benne az óvatosságot, látták benne, hogy kiélezett helyzetben minden idegszálával azon lesz, hogy a problémákat, ha csak lehet, elkerülje. És a Családnak – a közhiedelemmel ellentétben – inkább ilyen emberekre volt szüksége, mint túlbizakodott és forrófejű, önjelölt cowboyokra. Samnak persze minderről fogalma sem volt, neki elég volt az, hogy részese lehet a Nagy Háború utáni idő talán legfontosabb és legizgalmasabb kalandjainak. Olyan emberekkel dolgozhat, akik egy új, biztosabb országot építenek, talán nem a legtörvényesebb eszközök igénybevételével, de Sam számára a cél mindig is szentesítette az eszközt, főleg, ha ez a cél olyan nemes volt, mint a kisemberek kisemmizésének megállítása, érdekeinek képviselete, és minél többük munkába állítása volt. Ebben az esetben a törvény szó teljesen új értelmezést nyert.