A reggeli összebújás után viszonylag simán mentek a dolgok, gyanút is fogtam, hátha nem most csinál ilyet először. Laza, zavartság nélküli köszönés a lakótársaknak (akik a bajszuk alatti mosolygással nyugtázzák az újabb szituációt), röpke csók, majd indulás a pályaudvarra, ahonnan a vonat hazaröpíti anyucihoz. Én pedig vergődjek egy hétig a gondolataim rabjaként, amiket a legenyhébb jelzőhasználattal is rapszodikusnak lehetett nevezni. Mindez egy szombati napon történt, és a következő szombatig mindössze egyetlen árva SMS jelezte, hogy tényleg nem álom volt, és én tényleg összejöttem a nyár legjobb nőjével. És bár az üzenet bizakodásra adott okot, a hangok a fejemben (ezek megjelenése mindenki másnál a tudathasadás biztos jele. Nálam nem. Nálam jó tanácsadóknak bizonyultak.) azt mondogatták, hogy valami nem stimmel. Bár ne lett volna igazuk.
Szombaton költözött be a koliba. Véletlenül úgy alakult, hogy be lettem mutatva a szüleinek (merthogy megbeszéltünk egy találkozót aznapra). „Csókolom apuka, én vagyok az, akinél egy hete a lánya aludt, és biztos vagyok benne, hogy maguknak mást mondott, mint ami valójában volt.” – így én. „Semmi baj fiam, én is így csináltam a ti korotokban.” – iszonyatos kínos helyzet volt, még akkor is, ha a fenti beszélgetés csak a fejemben játszódott le. Hál’ istennek nem tartott tovább 10 percnél, valahogy apuka érezte, hogy most legfőbb dolguk a minél gyorsabb hazatalálás. Hercegnőmmel még gyorsan megbeszéltük, hogy jövő hét szerdán a régi lakótársaimmal bulizunk, mert úgy gondoltam egy ilyen nőt be kell mutatni, hadd lássa ország-világ, milyen jól is mutatunk együtt, de főleg ő. A szerdai bulin már éreztem, hogy baj van. A barátaim gyanakodtak is, hogy ha egy ennyire főnyeremény leányzó virít az oldalamon, akkor vagy nagyon gazdag vagyok, vagy hatalmas farkam van. Sajnos igazuk volt, amennyiben gyanakodtak. Szépen megvárta míg kellően leittasodom, majd közölte, hogy még mindig a volt barátjába szerelmes (értsd: a diszkó- és kocsmatulajdonos drogdílerbe, aki elől az elmúlt három héten alig bírt menekülni), és sajna belém meg nem. Sebaj, gondoltam, értek már nagyobb megrázkódtatások is. Arra viszont nem számítottam, hogy egy ilyen típusú megrázkódatáson már a következő héten túl is leszek, mikor majd megtudom, hogy hercegnőm összejött egy másik főgólyával a gólyatáborból...
(Az első sztori vége. A következő történet egy jogászlányról szól...:) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése