Lányok, Nők és Én - 12. rész

Egyszer aztán úgy hozta a sors, hogy a buszmegállóban egymás mellé keveredtünk, és mivel sokszor láttuk egymást buliban, azon kívül, és pár alapdolgot tudtunk is a másikról, jobb híján beszédbe elegyedtünk. Miután az előfeltevéseimhez képest kellemes csalódás ért, komolyan újra kellett gondolnom az álláspontomat. Értelmesen lehetett vele beszélgetni, humoros volt, bár kedvesnek nem mondanám.

A rosszindulatnak egy egészen magas fokát sikerült elérnie, megtoldva ezt a bunkóságnak egy „doktor House”-i formájával. Tehát érdekes volt a csaj, és valamilyen szinten intelligens. Éppen ezért kezdett el érdekelni, hogy mi visz rá egy ilyen nőt egy részt a bulikban tanúsított viselkedésre, másrészt arra, hogy ezt a stílust használja. Ha csak pár fokkal kedvesebb lett volna, már fürtökben csüngtek volna rajta a pasik, bár így sem panaszkodhatott.

Szóval a szuperhős-én átvette a vezérlést, kerestük egymás társaságát, és egészen bensőséges kapcsolatba kerültünk. Sokmindent elmondtunk egymásnak (azazhogy ő nekem), és egy alkalommal elárulta, hogy azért csinálja ezt az egészet, mert halálos beteg. Valamilyen tüdőbajt állapítottak meg nála, ami max. fél éven belül végezni fog vele, és ha már meg fog halni, akkor úgy fog élni, ahogy ő akar, és nem úgy, ahogy másoknak tetszik. Nem hiszem, hogy akad olyan srác az olvasók között, aki ne ugrana egy ilyen tényállásra. Ha nagyon morbid és hímsoviniszta szemszögből nézzük (és ismertem olyat, aki ezért nem utasította vissza): itt egy lány, aki jól néz ki, mindenben benne van, ki akar próbálni dolgokat, és fél év múlva már nem fog rinyálni, ha nem hívod fel. Másik szemszögből pedig itt egy lány, aki szeretné jól érezni magát a hátralévő időben, és ha ehhez az kell neki, hogy velem legyen, akkor egye fene, legyen, pláne akkor, ha még tetszik is. Ebbe a kapcsolatba pláne úgy mentem bele, hogy mindent beleadtam, és ez szerintem érthető is. És úgy is nézett ki, hogy neki is erre van szüksége. Elmondta, hogy azt szeretné, hogy valaki fogja a kezét amikor eljön az idő, de nem testvére, vagy a szülei, hanem a szerelme. Azt hiszem ez a mondat adta a kegyelemdöfést, és bár lehet hogy a sajnálat táplálta, de belezúgtam. Hozzáteszem, hogy tényleg nagyon sokat és nagyon csúnyán köhögött, így nem volt okom kételkedni a sztoriban, és ugye orvosi papírokat meg hát nem nagyon volt pofám kérni.

Lányok, Nők és Én - 11. rész

Gyakorlati jellegű útmutatásaim után ismét szeretnék egy igen érdekes lányról szót ejteni. Minden lány közül, akikkel kapcsolatom volt, ő a legfurcsább és legzavarbaejtőbb jelenség. A mai napig halálos beteg, legalábbis ezt híreszteli, ezzel csábítja el a fiúkat, nem is sikertelenül, mint ahogy az ki fog derülni.

A történet a táncparketten kezdődik, és annyiban különbözik az eddigiektől, hogy mindennek az okát vissza tudom vezetni egy dologra, mégpedig arra, hogy véleményem szerint ennél a lánynál nincs minden rendben az irányítótoronyban… Viszont testnevelés szakos, így a fizikai adottságai némiképp ellensúlyozzák a szellemiek hiányát. Tánc közben is ezt vettem észre először, de mivel mindig is hülye picsának tartottam, ennél tovább nem is mentem, mármint az észrevételnél. Minden buli alkalmával iszonyat módon be volt rúgva, és klasszikus ribancként viselkedett, ami már akkor is visszatetszést keltett bennem. No nem a magasan fejlett erkölcsi érzékem miatt, hanem mert úgy találtam, hogy viszonylag könnyen megkaphatnám magamnak, és már akkor is erős vadászösztön birtokában voltam, ami nem engedte, hogy egy ilyen könnyű nőnél próbálkozzak.

Lányok, Nők és Én - 10. rész

Tehát az első, fixen dugható csoportba tartozó lányok ismertetőjegyei. Egyedül érkező rocker, punk csaj, vagy olyan, aki arról mesél, hogy a barátnőjével volt valamelyik nyári fesztiválon, mindig biztos tippnek bizonyult. Az is fix, aki már az ismerkedés alkalmával egy emberrel van elfoglalva, még nem teljesen feltűnően, de már észrevehetően egy fiúhoz intézi a szavait. Biztos esetnek számít még, aki a bemutatkozás során elmondja, hogy sok barátja van, és hogy szeret embereket megismerni. A gólyatáborban végig kettesével lófráló lányok egyike is nagy valószínűséggel az első csoportba tartozik, bár sok esetben tapasztaltam azt is, hogy a második csoportba sorolhatók.

A második csoport alkotói a kis energiaráfordítással, néhány nap eltelte után valószínűleg elcsábuló lányok. Ide tartozhatnak a már említett párosan lófráló lányok, vagy például azok, akik nem túl feltűnően, ám annál következetesebben, sok időt töltenek a főgólyák, vagy csak úgy általában a fiúk körül. Ide tartozik még a több lány társaságában tartózkodó, ám lehengerlően sokat piáló lány archetípusa is. Ez esetben inkább a barátnők ideiglenes lekoptatása képezi a befektetendő munka dandárját.

Végül a harmadik csoporttal nagyon óvatosan kell bánni. Sok munka befektetésével is csak a legritkább esetben lehet őket bujálkodásra csábítani, és akkor is csak az utolsó estén, a záróbulin. Vigyázat! A kudarc veszélye fokozottan emelkedik, ha valaki a fejszéjét ebbe a kemény fába vágja! Bár az is igaz, hogy akinek számít az ilyesmi, annak ők a legértékesebb „trófeák”. Idetartoznak a tényleg egyéniségek, és a látszat-egyéniségek, a hármasban lógó lányok, a depresszióval küzdők, és azok, akik feltűnően keveset isznak, és hamar elhagyják a buli helyszínét a kényelmes ágy kedvéért.

Remélem segítettem az amúgy is patriarchális, hímsoviniszta világberendezkedést még szélsőségesebbé tenni, és hozzájárultam egy-két macsó férfitársam éjszakájának kellemessé tételében.

Lányok, Nők és Én - 9. rész

Minden sztori ősrobbanása a gólyatábor. Ez az öt nap az alfa és szerencsés esetben az omega is az egyetemista életében. Itt ismerkedik meg az ember élete során egyszerre a legtöbb emberrel. Természetesen a mi esetünkben az emberek csoportjának csak egy része érdekel minket, mégpedig: a lányok. Azon belül is: a tizennyolc éves, otthonról elszabadult lányok.

A gólyatábor a legritkább esetben ad tartalmas táptalajt a hosszú távú kapcsolatoknak. Ellenben szó szerint melegágya az alkalmi ismeretségeknek. Kétféle tizennyolc éves lány érkezik a gólyatáborba, illetve három, de a harmadikról később essék szó. Az első típusba azok a lányok tartoznak, akik már sejtik, vagy akár tudják is, hogy miről szól egy gólyatábor, és úgy is készülnek, hogy „márpedig itt meg fognak dugni.” És amikor erre kerül a sor nem is nagyon tiltakoznak. A második csoportba azok tartoznak, akik talán hallottak a gólyatáborról, talán nem, de semmiképp sem gondolják, hogy „márpedig itt meg fogják őket dugni”. És mégis. Az már mellékes, hogy rendesen berúgnak, vagy annyira nem is, de addig a pillanatig nem is hiszik el, hogy itt most klasszikus megkefélés esete forog fenn, míg a srác ki nem bontja az óvszeres zacskót. Az eredmény minden esetben ugyanaz: lelkiismeretfurdalás (női részről), majd az illető fiú messzire való elkerülése, esetleg néhány szemrehányó mondat.

A harmadik csoportot azért veszem külön, mert, ők azok, akiket nem csábít el a testiség, és nem azért, mert csúnyák, hanem mert nem olyan típusok, vagy (az első két csoport néhány jeles képviselőjével ellentétben) tényleg hisznek a hűség eszméjében.
Persze nem lehet senkit beskatulyázni, vannak ezeken belül is típusok, és azokon belül is, és egyéniségek is akadnak, meg olyanok is, akik csak szeretnének azok lenni, de annyira látványosan erőlködnek, hogy elvesztik a vonzerejüket. Szex szempontjából azonban szerintem bőven elég az általam felvázolt három csoport jellemzőinek felületes ismerete. És hogy mik ezek a jellemzők? Vegyük sorra, honnan lehet pár óra, vagy akár néhány perc leforgása alatt megállapítani kinek-kinek a hovatartozását! Az alább leírt dolgok mind csak személyes megfigyelésen alapulnak, de azért 90%-ban eddig bejöttek. Persze, amint már említettem előfordulhatnak kivételszerű egyéniségek, és hasonlók...

Alkoholi

Lányok, Nők és Én - 8. rész

Egy hiteles önarcképfestő az arcon lévő sebhelyet is megörökíti, úgyhogy azt hiszem beszélnem kéne a hibáimról is, bármennyire is rosszul esik is a mérföld magas egómnak. Első hangzásra ez is nagyképűnek fog hangzani, de utánagondolva nem is az, sőt, olyan dolog ez, amit mindenki elkövet, aki egy picit is romantikus típus, és nem is gondolja hibának. Ez pedig az, hogy túl gyorsan és túl sokat adok bele egy kapcsolatba. Megint csak nagyképű leszek, de tartom magam annyira jó emberismerőnek, hogy néhány hét, vagy pár hónap alatt képes vagyok jobban ismerni az illető személyt, mint ő saját magát, és már ekkor tudom, hogy összeillünk-e vagy sem. És ha a válasz igen, akkor én teljesen megnyitom magam. Persze a hirtelen lefolyású kapcsolataim pont az ellenkezőjét igazolják, de itt jön az igazi nagyképűség, (úgyhogy az erre érzékenyek csukott szemmel olvassanak tovább), tudniillik egy-két igazán ordenáré tévedést leszámítva később mindig igazam lett. Csak persze nagyon nehéz, szinte lehetetlen beismerni a másik igazát, főleg akkor, ha ez a saját személyünkkel kapcsolatos. A régi, rövid lefolyású barátnőim nem is tették ezt meg szóban, de mégiscsak beismerték, mikor pár hónappal vagy évvel utánam egy hozzám kisértetiesen hasonló lelkialkatú pasival jöttek össze, immár hosszútávra.

Az előző gondolatokból is kitűnik azonban egy még nagyobb hibám, amit tökéletesen öntudatlanul, de hitelesen példáztam. Elkezdtem a hibáimról írni, és már megint oda lyukadtam ki, hogy „na ugye, hogy igazam van, én vagyok a fasza gyerek, és a nők már megint…”. Az a legnagyobb baj velem, hogy néha (na jó legtöbbször) egy picit szeretném hogy rólam szóljanak a dolgok. Egy agyturkász évekig elemezhetné ennek az okait, és bőven lenne alapanyag, amivel dolgozhatna, de a tény attól még tény marad. Szeretek szerepelni, és ezt ki is élem ahol lehet (hála a jó égnek, a munkámban abszolút lehetőségem van rá). Nem is akarom magam mentegetni. Na jó, csak egy dologgal: akitől figyelmet kapok, igazit, annak nagyon-nagyon meghálálom más módon, és akármilyen furcsa, én is nagyon jól tudok figyelni, hallgatni. És szoktam is. De (újabb hiba) sajnos csak a számomra érdekes (a szónak nem az „érdek” a töve…), izgalmas emberekre vagyok képes hosszú távon is figyelni. Amíg valaki fenntartja a figyelmemet, addig megfogott magának.

És végül amiről már szó volt, viszont ezt már szépen kinőttem: a szuperhős énem. Elég sokáig viseltem az „S” betűt a mellkasomon ahhoz, hogy a következő tanácsot vethessem képernyőre: aki érzelmi sérülés nélkül akar egy kapcsolatot átvészelni, az ne menjen bele egy olyanba, ahol a másik fél homlokán ott virít a „Ments meg!!!” felirat. Mentsd meg magad babám, azután beszélünk.

Lányok, Nők és Én - 7. rész

Észrevettem, hogy dumálok és dumálok a nőkről, hogy szerintem milyen szemetek, hogy mennyire nem tudják mit akarnak, ha pedig már rájönnek akkor késő. Szóval mesélek róluk, ahogy én látom őket, de arról nem írok, hogy vajon hogyan látom magam a kapcsolataimban, ami alapján el lehetne dönteni, hogy én is szerencsétlen hajótörött vagyok-e érzelmileg. Persze eléggé elfogult vagyok magammal szemben, de ha van Gogh-nak sikerült néhány elfogadható önarcképet festenie, akkor egyet nekem is sikerülhet.

Tudományosan nem bizonyított tény, hogy a férfiak nehezebben fejezik ki érzelmeiket. Ez régen lehet, hogy így volt, de manapság a férfiasságukat büszkén elrejtő metroszexuálisok korában, amikor is sok nő az alfa hímek felől e felé az új embertípus felé fordul, szerintem ez már nem igaz, és bármennyire nem tartom magam metroszexuálisnak, sajnos a növekvő női igények miatt nekem is órákat kellett vennem a fent említett, nem éppen egzakttudományból. Nem mintha sajnálnám, és nem mintha nem kamatozott volna, és persze nem mintha nem lenne bennem is egy aprócska hajlam az érzelmeim kifejezésére, csak oda akartam kilyukadni egy kis kitérővel, hogy a kapcsolataimban én kifejezésre juttatom az érzelmeimet. No persze mindent csak ésszel. Nem úgy kell elképzelni, hogy éjjel-nappal az „sz” betűs szót szajkózom, nem engedem el a párom kezét még a wc-n sem, és a szájáról csak akkor szakadok le, mikor levegőt kell vennem. Ennyire nem durva a helyzet. Egyszerűen csak érzékem van hozzá, hogy mikor, kinél engedhetem előtérbe az érzelmesebb énemet, de akkor habozás nélkül meg is teszem. Egyeseknek ez frusztráló lehet (mint arról majd később szót is ejtek), másoknak nem elég férfias, vagy egyszerűen csak nem tudnak mit kezdeni vele, de azt hiszem még mindig többségben kéne lenniük azoknak, akik értékelik. Hát, eddig nem voltak.

Lányok, Nők és Én - 6. rész

Hála a jó égnek, barátságunk nem sínylette meg ezt a kis affért, bár beletelt egy kis időbe, amíg minden a régi volt köztünk. Ez egyrészt azért örömteli, mert nem szeretek barátokat elveszteni, főleg a nőkön való összeveszést tartom idétlen és értelmetlen dolognak, másrészt pedig azért az egy hétért amit együtt töltöttem a lánnyal, nos, azért kár lett volna bármit is felrúgni. Félreértés ne essék. Én pár nap után totál belezúgtam a csajba, ő viszont az első éjszakához képest nagyon visszafogott volt. Mondtam is neki az elején, hogy ha annyira be volt rúgva, hogy most már szégyelli, akkor gyerünk, hajrá, ne bonyolódjunk bele a dologba, ő jobbra, én balra, agyő. De érdekes módon ekkor még kötötte az ebet a karóhoz. Aztán egy hét után moziba mentünk (pontosan emlékszem, hogy a Mátrix – Forradalmakat néztük, mert én már láttam előtte, és csak az ő kedvéért ültem be arra a szörnyűségre másodszor is), a mozi után kávé, sör, ezenközben szakítás. Gondolom világos, hogy nem én akartam. Nekem viszont az nem volt világos, hogy ha egy hétig jól elvoltunk, akkor miért?

Egy dolog miatt nem panaszkodhatom: a velem való szakítások indoklásai későbbi kapcsolataim során is bizonyos evolúciót mutattak, sőt, egy idő után már sosem vártam meg, hogy velem szakítsanak. A szőke hercegnő által okozott seb még nyílt volt, és miközben kedvenc jogászlányom a szokásos szavakat formázta a szájával, én magamban azon könyörögtem, hogy legyen egy normális indoka, ami legalább félig-meddig igaz, és ne akarjon lerázni egy nagyon érzelgős, és nagyon kamu dumával. Mondom, egy dolog miatt nem panaszkodhattam, ez pedig az indoklás, mert konkrét, és kívánságaim szerint félig-meddig hihető is volt. „Nem megy, még nem. Nem vagyok felkészülve rá, túl korai még az előző után.” Ez így persze nagyon lerázósnak hangzik, és kamunak. Én is azt hittem, mikor hallottam, és magamban feljajdultam, de becsületére legyen mondva, ameddig ezután még néha-néha összesodort minket a sors (kb. még két év), nos azalatt az idő alatt tényleg nem volt pasija (legalábbis én nem tudtam róla).. Szóval engem nem is ez zavar vele kapcsolatban, hanem, az, hogy az alatt az egy hét alatt, amíg minden este későig a szobájában kettesben voltunk, vajon nem lett volna lehetősége mindezt idejekorán elintézni? Ezt a feladványt mai napig nem sikerült megfejtenem.

(ennyit az egyhetes jogászlányról... a következőkben, mielőtt rátérnék a következő lányra, picit magamat boncolgatom, milyennek látom magam a kapcsolataimban, meg egyébként...)

Lányok, Nők és Én - 5. rész

Tehát miként? Nos, a lány elmondása szerint ő már rég „kinézett engem magának”, csak ugye neki is ott volt valaki, meg nekem is, úgyhogy nem léphetett. Sőt állítása szerint már kisgólyaként is én voltam a kedvence. Aki látta már, hogyan taglózzák a marhát, annak van sejtése arról, hogyan érezhettem magam. Persze első esténken vadul smároltunk részegen, és csak később lett tudomásom mindenféle múltbeli reménytelen vágyódásról. Aznap este viszont a testiségé volt a főszerep.

Egyik lakótársam iszonyatosan ki volt bukva egy nő miatt, és be kellett rúgatni, mert mire való egy jóbarát, ha nem erre. Annak rendje és módja szerint sikerült a terv, és mivel nem igazi jóbarát, aki nem iszik legalább annyit, mint a bajban lévő másik, ezért az én állapotom is hagyott némi kívánnivalót maga után. Rövidre fogva a dolgot: táncoltunk, sokat, nagyon közel egymáshoz, értsd: a lány meg én; majd bejött lakótársam a táncparkettre, meglátott és odajött valamit magyarázni, de én nem értettem a hangzavar miatt. Ő fogta magát és kirohant a teremből. Én meg utána, a csaj meg utánam. Kinn a friss levegőn értük utol mind a hárman egymást, majd a részeg leányzó úgy gondolta ez az a pillanat, mikor lazán, egy több mint izgató csókkal, kvázi közli velem, hogy na, mi akkor most már összejöttünk, jó? A lakótársam ezt látva leroskadt és sírva fakadt. Ja, nem említettem volna? Amiatt a nő miatt ivott aznap este, aki pár másodperce a szeme láttára mászott bele az egyik legjobb barátjának a szájába…

Lányok, Nők és Én - 4. rész

Meg kell mondjam, a jogászlányoknak nem akad párja az országban. Azt is be kell valljam, hogy a véleményem elfogult. Méghozzá azért, mert életem egyik legmeghatározóbb élménye egy jogászlányhoz fűződik. Ő volt az első nő, akire nem nekem kellett ráhajtanom, hanem ő volt az, aki nem bírt magával, és felfedte magát előttem. Azt hiszem ez a sztori pont ezért érdekes. A nőknek nem szokása kezdeményezni, vagy ha igen, annak komoly oka van. Mint például egy régóta tartó viszonzatlan szerelem. Ebben az esetben is valami hasonlóról van szó.

A sztori rém egyszerű. Talán már említettem, hogy volt egy este, mikor megcsaltak. Még azt is megemlítettem, hogy aznap egy régi szerelemben kerestem megnyugvást. Azt talán már nem részleteztem, hogy a régi szerelem nem bizonyult megoldásnak, sőt csak tetézte a bajt. Nem akarok túl mélyre menni, legyen elég annyi, hogy két hét múlva sikítva szidtam a saját anyám, amiért belementem egy ekkora böszmeségbe. Ha hiba esik, akkor azt ki kell küszöbölni, ha bűnt követünk el vezekelni kell. Mi is lehetne jobb vezeklés, mint hogy megfogadom, hogy soha többé, még csak rá se nézek nőre, de legalábbis pár hónapig megpróbálom megtartani ezt az elfogult szemmel is meglehetősen patetikusnak tetsző kijelentést, vagy fogadalmat, kinek hogy tetszik.

A sztori szépsége, és a csavar (mert ilyenek minden sztoriba kellenek, hogy ne váljanak unalmassá. Szerencsére a sors gondoskodik ilyenekről unos-untalan, ezért nem vagyunk forgatókönyvíró segítségére szorulni életünk során. Szegényes az emberi fantázia a sorshoz képest.) az volt a történetben, hogy a nálamnál 4 évvel idősebb lányra én egy olyan égből pottyant, isteni teremtésként tekintettem, mind külső, mind belső tulajdonságai alapján, hogy bár nagyon-nagyon jóban voltunk, mondhatni több mint haverság, AZ a dolog eszembe sem jutott, nem mintha nem szerettem volna, de annyira nem is volt esélye, hogy nem is mertem gondolni rá. Ráadásul egy másik, nálam 4 évvel idősebb sráccal járt sokáig, a gólyatáborok igazi playboyával, szóval gondoltam nem bukik a magamfajta 19-20 évesekre. Persze iszonyatosan tapasztalatlan voltam még akkoriban (néha visszasírom a szent tudatlanság és kishitűség állapotát), azóta már sajnos sokat tudok.

Egy kicsi elkanyarodtam, ezért szeretnék visszatérni oda, amikor megfogadtam, hogy előbb lesz macskám, mint barátnőm. Az a baj a nagy szavakkal, hogy nagyon könnyen szaladnak ki a szánkon. „Befejezem az egyetemet 5 év alatt.” „Nem gyújtok rá többet egy szál cigire sem.” Ugye milyen könnyű kimondani? Megtartani? Az már egy másik dolog. Mondanom sem kell, velem sem történt másként. Mikor egyik barátomnak meséltem ugyanezt a sztorit, annál a pontnál, mikor elmeséltem neki, hogy kábé egy hét után már búcsút intettem a fogadalmamnak, megkérdezte: miért? Én pedig csak egy klasszikussal tudtam válaszolni neki: „Miért, miért… Pedig a miként, sokkal érdekesebb…”

Lányok, Nők és Én - 3. rész

A reggeli összebújás után viszonylag simán mentek a dolgok, gyanút is fogtam, hátha nem most csinál ilyet először. Laza, zavartság nélküli köszönés a lakótársaknak (akik a bajszuk alatti mosolygással nyugtázzák az újabb szituációt), röpke csók, majd indulás a pályaudvarra, ahonnan a vonat hazaröpíti anyucihoz. Én pedig vergődjek egy hétig a gondolataim rabjaként, amiket a legenyhébb jelzőhasználattal is rapszodikusnak lehetett nevezni. Mindez egy szombati napon történt, és a következő szombatig mindössze egyetlen árva SMS jelezte, hogy tényleg nem álom volt, és én tényleg összejöttem a nyár legjobb nőjével. És bár az üzenet bizakodásra adott okot, a hangok a fejemben (ezek megjelenése mindenki másnál a tudathasadás biztos jele. Nálam nem. Nálam jó tanácsadóknak bizonyultak.) azt mondogatták, hogy valami nem stimmel. Bár ne lett volna igazuk.

Szombaton költözött be a koliba. Véletlenül úgy alakult, hogy be lettem mutatva a szüleinek (merthogy megbeszéltünk egy találkozót aznapra). „Csókolom apuka, én vagyok az, akinél egy hete a lánya aludt, és biztos vagyok benne, hogy maguknak mást mondott, mint ami valójában volt.” – így én. „Semmi baj fiam, én is így csináltam a ti korotokban.” – iszonyatos kínos helyzet volt, még akkor is, ha a fenti beszélgetés csak a fejemben játszódott le. Hál’ istennek nem tartott tovább 10 percnél, valahogy apuka érezte, hogy most legfőbb dolguk a minél gyorsabb hazatalálás. Hercegnőmmel még gyorsan megbeszéltük, hogy jövő hét szerdán a régi lakótársaimmal bulizunk, mert úgy gondoltam egy ilyen nőt be kell mutatni, hadd lássa ország-világ, milyen jól is mutatunk együtt, de főleg ő. A szerdai bulin már éreztem, hogy baj van. A barátaim gyanakodtak is, hogy ha egy ennyire főnyeremény leányzó virít az oldalamon, akkor vagy nagyon gazdag vagyok, vagy hatalmas farkam van. Sajnos igazuk volt, amennyiben gyanakodtak. Szépen megvárta míg kellően leittasodom, majd közölte, hogy még mindig a volt barátjába szerelmes (értsd: a diszkó- és kocsmatulajdonos drogdílerbe, aki elől az elmúlt három héten alig bírt menekülni), és sajna belém meg nem. Sebaj, gondoltam, értek már nagyobb megrázkódtatások is. Arra viszont nem számítottam, hogy egy ilyen típusú megrázkódatáson már a következő héten túl is leszek, mikor majd megtudom, hogy hercegnőm összejött egy másik főgólyával a gólyatáborból...

(Az első sztori vége. A következő történet egy jogászlányról szól...:) )

Lányok, Nők és Én - 2. rész

Ami viszont később és nem is egyszer hibának bizonyult, és a mai napig iszom a levét, az jellemem „szuperhős” vonása. Mindenkit meg akarok menteni, de komolyan, ha kéri, ha nem. Persze mivel nem vagyok se Pókember, se Superman, ezért ezirányú kísérleteim rendre kudarcba fulladnak, és lassan-lassan talán már én is rájövök, hogy aki nem kéri, azt nem kell feltétlenül megmenteni. Ám szőke hercegnőm esetében meg voltam győződve róla, hogy én vagyok az ő személyes Jézus Krisztusa.

A szerencse úgy hozta, hogy a gólyatábor után rögtön az egyik fesztiválon „dolgoztam”. Az idézőjel azért kell, mert a munka szót nem stílusom megcsúfolni, márpedig ami ott folyt, annak a legkevésbé sem volt köze a munka akármilyen formájához. Egy pénztárban ültem két csinos és őrülten jó fej lánnyal, ők jegyeket árultak, nekem pedig elvileg jegyzetelnem kellett volna, hogy mely egyetemisták vették igénybe a kedvezményt a hetijegyre. Az első nap után meguntam, és onnantól az egyetlen feladatom a két lány szórakoztatása, valamint az ingyenpizza minél gyorsabb elpusztítása volt. Mentségemre legyen szólva, hogy fizetést nem, ingyen belépőt a fesztiválra viszont kaptam, így aztán senkit sem ért kár. Végül a kutya sem kérte a listát.

Természetesen, mint főgólya, kötelességemnek éreztem, hogy minden kisgólyámat értesítsem arról, hogy elsőéves egyetemistaként a rendes ár feléért vehetnek részt az egyébként jó koncerteken. Páran éltek is a lehetőségekkel, többek között a hősszerelmes, hobó kisgólyám is, aki később nagyon jó barátom és lakótársam is lett. Természetesen szőke hercegnőm is jelezte, hogy az egyik este részt venne a mulatságban, ezért pusztán a gólyatábor iránti nosztalgiából szereztem valahonnan egy liternyi igazi „guggolós” pálinkát, ami bármelyik masszív falfestést kikezdte volna. Aznap este hatan rúgtak be abból a pálinkából, három lány és három fiú. Az éjszaka eseményei után egyszerűen csak Ámor italának neveztük el a kerítésszaggató nedűt. Az egyik páros egy úszómedencében esett egymásnak, a másik pedig a medence körül kergetőzött szinte meztelenül. A harmadik párost a szőkeség és szerény személyem alkotta.

A dolog a pálinkával kezdődött, Belga koncerttel folytatódott, Hooligans kitérővel, majd az ágyamban fejeződött be. Ha valaki arra gondol: a szokásos sztori, annak igaza van, úgyhogy nem is mesélem végig (a lányok kedvéért: volt részeg tánc, csókolózás, összebújás, és még ami ilyenkor szokásos). Később, már az ágyamban feküdve arra kellett gondolnom: milyen egyszerű is ez a dolog. Akkor jöttem rá a tuti receptre (legalábbis azt hittem, hogy tuti, és egy ideig annak is bizonyult). Ironikus, hogy pont akkor fedeztem fel a spanyolviaszt, amikor a legkevésbé szeretném, hogy rá legyek szorulva a módszerre. Mert eddigre nem csak abban voltam biztos, hogy én vagyok az ő megváltója, hanem fordítva is így van. Kár hogy az élet már egy hét múlva rámcáfolt, és csak úgy visszalökött a szőkeség előtti állapotomba, sőt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Lányok, Nők és Én - 1. rész

Minden óvintézkedés ellenére az első adandó alkalommal majdnem sikerült valakinek felrúgni a rendszerem. Az illetőnek szőke haja volt, ami azért említésre méltó, mert köztudottan taszítom a szőke nőket és vica versa. Se előtte, se utána nem volt szőke hajú nőm. Ami említésre méltó volt a szőke haj mellett az az ennivalóan édes arc (halvány szeplőkkel természetesen) és a klasszikus, bokorba csalogató kék szempár. Ezek alapján akár tucatlány is lehetett volna, de annyi életenergia sugárzott belőle, amivel már-már kisebb erőlködés nélkül átugorhatta volna a fent említett lécet.

Románcunk sem szokványosan kezdődött. Főgólyaként a megismerkedés első fázisát úgyszólván át is lehet ugrani. Nincs jobb lehetőség a pozitív tulajdonságaid (legalábbis a legtöbbjének) kihangsúlyozására, mint az a másfél-két óra amíg kéttucatnyi 18 éves, még riadt de eléggé nyitott lány issza a következő 4-5 napra a gondozására kirendelt főgólyájának szavait. Meg kell említenem, hogy én a lassú de alapos munka embere vagyok, nem hiszek az „első este megduglak” módszerben. Nem mintha túlságosan konzervatív lennék, vagy mindig csak hosszútávú partnert keresnék, de hiszem, hogy egyetlen szeretkezéssel töltött éjszaka is lehet olyan tökéletes, mintha már évek óta csinálnánk. Ehhez viszont szükség van egyfajta előtanulmányra. Éppen ezért csak a lehető legritkább esetben döntök meg már az első éjszaka lányokat. Eleddig tökéletesen működő elméletemet csak az „előbb a nő, aztán a pia” sorrendjének összekavarása zavarhatta meg. Ezek nem is lettek maradandó emlékek, márcsak a biológia miatt sem. Merthogy minden igaz amit az alkoholról mesélnek. Tényleg segít felejteni, csak az elkövető szándékaival ellentétesen nem az ivás előtti, hanem az utána lévő dolgokat.

Visszatérve megismerkedésünk körülményeire, már a gólyatábor első napján sikerült ágyba vinni a lányt. Csak épp nem nekem.

Nincs is jobb érzés annál, mikor az éjszakai ivászattól hulla másnaposan minden erőnkkel igyekszünk szemeinket két másodpercnél hosszabb ideig nyitva tartani, és amikor ez sikerül, egy csupasz női hátsó az első dolog amit meglátunk. Én is jól éreztem magam, jókedvemet csak az rontotta kis mértékben, hogy az említett hátsó ahhoz a lányhoz tartozott, akivel a legtöbbször igyekeztem az előző napi csoportos ismerkedés során szemkontaktust teremteni. Édesdeden aludt a szobatársam ágyán, és mivel a tangát nem a takargatásra találták fel, plusz valószínűleg nem szeretett takaró alatt aludni, legalább nekem is jutott egy vizuális falat. „Ribanc” – ezzel intéztem el a dolgot, ami ebben az esetben egyenlő volt a „savanyú a szőlő” saját fordításomban való kifejezésével. Hogy megállapításomat kissé elhamarkodottan tettem az hamar kiderült, tekintve, hogy az illető szobatárs egy nagyon jó barátom volt, így nem esett nehezemre a lány távozása után hanyagul odavetni egy „na milyen volt?”-ot, ezzel diszkréten érdeklődni az éjszakai történések iránt. „Á, semmi különös. Nem hagyta magát. Csak azért aludt itt, mert azért mégiscsak tetszem neki.” No remek, egyik jó hír a másik után. Kiderült, hogy nem egy ribanc. Ugyanakkor az is kiderült, hogy tetszik neki egy jóbarátom. Halott ügy. Így is álltam hozzá a továbbiakban, és a gólyatábor végére sikerült egészen jó barátságba keverednünk. A csupasz fenekén kívül már mást is ismertem vele kapcsolatban. Többek között azt is, hogy hozzám hasonlóan ő is kigyógyuló korszakban van. Neki is volt egy pasi, nekik is végük lett, csak ő egy kicsit mélyebben mászott bele az önpusztításba, mint én, gondolok itt a drogokra például. De határozottan gyógyuló fázisban volt, legalábbis ezt állította, én pedig elhittem neki, ami később sem bizonyult hibának, mivel tényleg maga mögött akarta hagyni az előző életét.

Lányok, Nők és Én - Prológ

Azt hiszem azon a napon kezdtem felnőni, mikor végleg felfogtam, hogy minden igyekezetem ellenére sem fogom soha megkapni, amit szeretnék. Véletlenül pont erre a napra esett, hogy a másik városban élő barátnőm telefonon bejelentette, hogy előző éjszaka megcsalt. 19 éves múltam, és azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, amiért a hivatalos felnőttkor után már egy évvel ténylegesen is benőtt a fejem lágya. No persze mindez nem azonnal történt. A hívás után körülbelül öt perccel összejöttem a volt nőmmel, valamint berúgtam, mint az albán szamár, ebben a sorrendben, aminek később szintén meglett a következménye egy kiadós hiszti keretében. Mindezek ellenére azonban mégis csak azt kell mondanom, hogy határozott lépést tettem azon a napon a felnőtt lét felé. Azóta persze sokat fejlődtem. Az érzelmi válsághelyzeteket még mindig nővel és piával kezelem, de már nem feltétlenül ebben a sorrendben. Ennek, mármint a sorrend felcserélésének, a hiszti elmaradásán kívül, végtelenül sok előnye van, amiket nem kívánok ecsetelni. Legyen elég annyi, hogy egész jó kis rendszert alakítottam ki. Persze a rendszer sérülékeny és gyakran fel is borul. Ilyenkor hosszabb időre kikötök valaki mellett, de a végeredmény minden esetben ugyanaz: egy idő után felszedem a horgonyt és elvitorlázom. Nem mintha nem vágynék egy hosszabb kikötői tartózkodásra, de néha mikor visszagondolok felnőtt létem kezdetének napjára, sikerül nagyon magasra raknom a lécet, olyan magasra, hogy azt még senkinek sem sikerült eddig átugrania.

indul a sorozat

A mostani életem eléggé egysíkú. Pont.

A régi életem viszont érdekes. Erre már régebben rájöttem. 7-8 hónapja készítek egy könyvre való alapanyagot, arról, hogy kis siheder (értsd 18 éves) korom óta hogyan látom a volt kapcsolataimat, a nőket, egyetemistaként, nagyképű hódítóként. Lassan a végére érek. Úgy gondoltam legyetek Ti, kedves blogolvasók az elsők, akik tesztelik az agymenéseimet. Melleseleg ezzel is jobban megismerhet aki olvassa.

Részletekben.

Az első fentebb.

1. rész - Ezt most találtam a gépemen. Nem tudom, hogy folytatnom kéne-e...

A cigaretta még utoljára teljes fénnyel felizzott, majd az út szélére repült, hogy ötperces életét végleg kioltsa egy cipőtalp. Az említett cipő tulajdonosa szorosabbra húzta kabátjának övét, lehelete fehéren világított a sötét éjszakában, és nem csak a cigaretta füstje miatt. Hideg októberi szél fújta sietősen tovább a kilélegzett párát. Sam még utoljára kinyújtóztatta a kezét, összedörzsölte a tenyerét, majd visszaszállt a teherautó vezetőfülkéjébe. Egész éjszaka nyomnia kellett a gázt; reggelre Sacramentoba kellett érnie. Éppen a kulcsot próbálta a helyére illeszteni, hogy felköhögjön a Ford motor, amikor éles fény villant a szeme sarkában. Gyorsan odakapta a fejét. Kétségtelenül egy autó fényszórói néztek farkasszemet vele a tükörben. Sam agya gyorsan járt. Akinek éjnek idején ezen a senkiföldjét átvágó poros úton akad dolga, az vagy őt üldözi, vagy ugyanúgy tilosban jár, mint ő. Miközben az autó változatlan tempóban közelített, Samet kiverte a hideg veríték ha rágondolt, mi vár rá, ha valaki felfedezi, mi van a raktérben, és főleg mekkora mennyiségben.

Tegnap késő délután csörgött a telefon a nappaliban, és mikor felvette, az ismerős rekedt hang szólt bele, és közölte vele a helyet és az időt. Már nem is kérdezett semmit. Egyrészt sejtette, hogy hányadán állnak, másrészt három év alatt már rájött, főleg azért alkalmazzák, mert nem kérdez, nem beszél sokat, csak levezeti azt a néhány száz mérföldet, a szállítmány pedig pontosan érkezik. A hívás után fél órával a megbeszélt helyen volt némi készpénzzel és pár doboz cigarettával felszerelkezve. Giorgo már várt rá.

- Hello Sam!

- Hello Giorgo! Most mi a cél?

- Sacramento, barátom.

- Te is jössz?

- Nem, most itt van rám szükség, de fogd ezt! – azzal Sam kezébe nyomott egy vaskos köteg bankjegyet. Sam meglepődött.

- Még soha nem kaptam meg előre a pénzt.

- A „tiszteletdíjat” most is a végállomáson kapod. Ez amolyan zsebpénz, költőpénz, vagy hívd, ahogy akarod. Az útközben felmerülő költségekre.

- Na ne szórakozz velem, ember! Vagy ennyire rohadtul meg vagytok elégedve velem, vagy az út sokkal rázósabb lesz, mint az eddigiek.

- Ő ragaszkodott hozzá, én semmiről sem tudok. – tárta szét mosolyogva a kezét Giorgo.

- Hol lesz a váltás?

- A várostól 10 mérföldre egy farmon. Ugorj be, elviszlek. Remélem úgy készültél, hogy azonnal indulsz.

- Mindig úgy készülök.

- És mi ezért szeretünk…

Az autó hangja egyre közelebbről duruzsolt, és ez visszarántotta Samet a jelenbe. Most már tisztán kivehető volt, hogy nem egy teherautó közeledik. Sam hirtelen szörnyen kevésnek érezte a „zsebpénzét”, de abban is biztos volt, hogy ezt soha nem fogja szóvá tenni. Ebben a pillanatban az autó odaért, és el is hagyta az út szélén veszteglő teherautót. Sam megkönnyebbült. Egy sárga nyitott tetejű túraautó húzott el mellette, a volánnál egy nő ült. Biztos éjszakai kocsikázáshoz támadt kedve, vagy titkos találkáról igyekszik haza, és nem akarja, hogy meglássák. Samet teljesen hidegen hagyta, ami számított, hogy nem egy túlbuzgó rendőr, vagy kitartó szövetségi detektív. A hirtelen megkönnyebbüléstől fütyörészve adott gyújtást, felkapcsolta a fényszórókat, és az izgalomtól kiélesedett érzékekkel vágott neki a hátralévő útnak. Még egy mérföldet sem tett meg, mikor durranást hallott maga elől az útról.

Már épp el is feledkezett a kis „kalandjáról”, most azonban újra eszébe jutott, és gúnyos mosolyra húzta a száját. „Na ennek a cicababának is annyira kellett a defekt, mint sivatagba a homok.” Az órájára tekintett, és megállapította, hogy sajnos nem kis késésben van, és ha be akarja hozni, akkor nem állhat meg holmi kétes erkölcsű nők pátyolgatására. Ekkor került a fényszóró sugarába a balesetet szenvedett, már ismerős sárga kabrió, keresztbe fordulva az úton, megakadályozva Samet eredeti tervének végrehajtásában, tudniillik, hogy szó nélkül tovább hajt, egy gondolatfoszlányt sem fecsérelve azt esetre. Így kénytelen volt lassítania, és pár méterre az autótól megállnia. Kihajolt az ablakon. Mindenképpen el akarta kerülni, hogy a nő hosszabb ideig az arcába bámuljon, megjegyezve azt.

- Hölgyem, lenne szíves arrébb állni az autóval? – próbálta Sam megsürgetni a dolgot. Ekkor látta csak, hogy az autóban nem ül senki, a vezető melletti oldalon pedig nyitva az ajtó. „Remek. Vajon hol lehet?”. Idegesen az órájára nézett. Ha most odalép neki, akkor még pont odaér időre. Döntött. Kiszállt, és az autó felé sétálva, egy kicsit hangosabban próbálta szólogatni az akadályt képező jármű sofőrjét.

- Hölgyem…! Asszonyom…!

De választ nem kapott. Kikerülte a kocsit, és elindult abba az irányba, ahova sejtette, hogy a sofőr is mehetett. Alig tett meg pár lépést, mikor szinte felbukott valamiben. Lenézett. Ott feküdt az út közepén a húszas évei elején járó, inkább lány, mint asszony. Kalapja pár méterrel odébb hevert. Platinaszőke haja a mellkasából szivárgó vérben ázott. Sam felállt, idegesen járkálva gyűrkészte kalapját. Nem tartotta magát hősnek, és mások sem tartották annak. A Család is azért választotta őt a sok más hasonlóan rátermett és ifjú jelentkező közül, mert meglátták benne az óvatosságot, látták benne, hogy kiélezett helyzetben minden idegszálával azon lesz, hogy a problémákat, ha csak lehet, elkerülje. És a Családnak – a közhiedelemmel ellentétben – inkább ilyen emberekre volt szüksége, mint túlbizakodott és forrófejű, önjelölt cowboyokra. Samnak persze minderről fogalma sem volt, neki elég volt az, hogy részese lehet a Nagy Háború utáni idő talán legfontosabb és legizgalmasabb kalandjainak. Olyan emberekkel dolgozhat, akik egy új, biztosabb országot építenek, talán nem a legtörvényesebb eszközök igénybevételével, de Sam számára a cél mindig is szentesítette az eszközt, főleg, ha ez a cél olyan nemes volt, mint a kisemberek kisemmizésének megállítása, érdekeinek képviselete, és minél többük munkába állítása volt. Ebben az esetben a törvény szó teljesen új értelmezést nyert.

international és aktuális

Tökjó ez a program. :)

Hello Malta!
Hello Germany!
Hello Spain!
Hello Romania!
és persze Hello Hungary!

És nem ám 1 látogatás. Nem. Több is. Sőt még azt is kielemzi, hogy visszatérő látogatók. Ennek most örülünk.

Eldőlt. Az EGYÉJSZAKÁS KALAND nevű zenekar első koncertjét (mondjuk inkább barátok előtt megtartott főpróbának)

MÁRCIUS 14-ÉN, PÉNTEKEN, RADNÓTI KÁVÉZÓ, 19:30

helyszínen és kezdési időpontban tartja.

Műsoron:

Guns 'N' Roses, Lynyrd Skynyrd, Morcheeba, Üllői Úti Fuck, Quimby, Kispál és a Borz, LGT, Bill Withers, Rolling Stones, Van Morrison, Saját dalok, és sok-sok meglepetés muzsika, hogy mindenki jól érezze magát, akinek két füle van.

Ha nem égünk le nagyon, akkor nincs megállás a tavaszi fesztiválig. :) Szurkolni tessék, meg eljönni.