Két hétig nem beszéltünk, én kerültem őt, ő nem keresett engem. Aztán ő lépett elsőnek: „nem kéne beszélnünk?” De. Kéne. Két üveg bor után elmondtam neki mindent. Ő akkor is titokzatos maradt, bár számomra egyértelműen lejött, hogy nem vagyok közömbös a számára, immáron nem csak barátként. Azt az egy dolgot becsülöm benne, hogy azon az éjszakán, miután hazakísértem, és még elromantikáztunk a játszótéren, csakis rajta múlt, hogy ne csak egy kellemes berúgós este legyen. És nem is lett más. Pedig elmondta, hogy miért volt ez az egész. A 16 éves kis pöcs megcsalta, azzal az indokkal, hogy „ki kellett próbálnia”. Mikor „barátom” ezek után kijeletette, hogy még mindig tiszteli és szereti, és hogy szerinte ő erősebb személyiség, mint én, nos, én ott végeztem vele. Egy évig nem beszéltünk.
Aki azt hiszi, hogy most már tényleg vége a sztorinak, annak gyorsított verzióban a befejezés. Tehát egy évig nem beszéltünk, majd egy idő után ismét találkoztunk, ismét ugyanott, ahol legutóbb, megint ittunk, most nem vallottam neki semmit. Viszont nagyon kellemes estét töltöttünk el egymás társaságában. Egyetlen párbeszédet emelnék csak ki az estéből:
ÉN: Képzeld, memoárt írok. Régi lányokról, olyanokról, akikhez a múltban közöm volt, akik tetszettek, akikkel jártam, és akiknek elég érdekes a sztorija, hogy leírjam.
Ő: És hol tartasz?
ÉN: Nálad.
Ő: És én múlt időnek számítok…? (kacér pillantás, bár lehet, csak az esti fény meg a lófasz)
Hívjatok naivnak vagy hülyének, de ezek után egy picit úgy éreztem, hogy van keresnivalóm, mivel közben már szakított az előző pasijával, sőt, volt még egy azóta, aminek szintén vége lett. Szóval mindezek után újra felvettem vele a kapcsolatot, SMS-eztünk ,és leszerveztünk egy randit (filmnézés késő este, én főzők, ez barátok közt is randinak számít, ha élhetek ebben az esetben ilyen képzavarral). Ő is belement a dologba. Sőt. Éreztem rajta, hogy izgatja is a dolog. Aztán hirtelen, minden további nélkül lemondta, majd a pótlást is. Majd annak a pótlását is. Amikor pedig kérdezgettem, hogy mi van, rámförmedt, hogy mit akarok én ilyen hirtelen részt venni az életében. Ő erre nincs felkészülve. Majd két nap múlva találkoztunk, ő is azt a játékot játszotta egy sráccal, mint én a bálon azzal a bizonyos lánnyal. Jöttömre úgy ugrottak szét, mintha két vadidegen gabalyodott véletlenül egymásba. Ők azóta is együtt vannak, én azóta sem beszélek vele. Megintcsak nem szeretnék ítélkezni, részrehajlásból kifolyólag. A zsűrire bíznám a döntést. Kit juttat tovább?
2 megjegyzés:
sztem a te hülyeséged, hogy másodszorra is beleestél ugyanabba a hibába... ha meg úgy ítéled meg, hogy mégis adsz mégegy esélyt, akkor meg viseld a következményét szerintem. Én vallom, hogy pasik és nők, ugyanannyira hülyék, nemtől függetlenül...
nagyon egyetértek veled, csakis én voltam a hülye a második eséllyel, de ennek is megvolt az oka... (mármint a második esélynek)
most következnek majd azok a történetek, ahol bizony én voltam a hülye, és erre rá is jöttem. hátha lehet abból is tanulni valamit. én is tanultam. :)
Megjegyzés küldése