Kisiskolás koromban cserkész voltam. Akkor azt hittem, hogy ez hatalmas hatással lesz majd a későbbi életemre, igazi harmóniában élek majd az erdőben a medvékkel és a nyulakkal. Nem így történt. Két dolog maradt meg bennem a cserkészléttel kapcsolatban. Az egyik egy igazi nomád tábor a Mecsekben, ami önmaga megérne egy regényt, a másik pedig az, hogy mennyit gyakoroltuk a csomókat. A kettős hurkok és az ívelt kettősök világából pedig csak arra a csomóra emlékszem (ironikus módon), amit lehetetlen kibontani, kivéve egy jól irányzott nyisszantást egy élesebb szúró-vágóeszközzel. Ez onnan jutott az eszembe, hogy ha két „megfelelő” ember kerül össze, az érzelmi szálakra is kerülhet ilyen csomó, amit egyénileg lehet még bonyolítani, de kibogozni már soha.
Meglepő módon, én találkoztam egy olyan lánnyal, aki értett az ilyen csomók kötéséhez. Meglepő módon kisgólyám volt. Olyannyira sikerült összevissza tekernünk a szálakat, hogy az egészen meghitt kapcsolattól eljutottunk odáig, hogy egyikünk sem beszél a másikkal. Nem úgy indult, hogy haragszunk egymásra, később valahogy azonban mindketten találtunk egy-egy indokot rá, hogy durcizhassunk, a durciból harag lett, és ha még húztuk volna egy ideig, akkor lehet, hogy gyűlölet is. De kezdjük a legelején.
Talán említettem már, hogy a legtöbb egyetemista szemében az origó, egy új én kibontakozása, egy új élet kezdete: a gólyatábor. Legalábbis a mi egyetemünkön, a mi karunkon így van, és így is lesz sokáig, ha isten is úgy akarja. Éppen ezért nem is vesztegetek sok időt a találkozás körülményeinek leírására. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a lány, ami a külsőségeket illeti, tökéletes elegye volt Lucy Liu-nak és Liv Tylernek, mindkettejük előnyös tulajdonságai megtartva. Azóta sem találkoztam ennyire nőies nővel. Tökéletes kerek formák,és annyira ott kerekedtek, ahol kell, hogy talán minden ember ősanyjaként, vagy a férfiak kollektív tudatalattijának álomnőjeként is el lehetne képzelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése