Lányok, Nők és Én - 13. rész

Aztán egy ilyen alkoholos bulin egymásnak is estünk, és amit kint a réten műveltünk, azt nem tennék be az esti mesébe (össze is csipkedett a Kárpát-medence összes élő csúszó-mászó és repülő rovara, úgy, hogy még egy hét múlva is százezernyi viszkető csípés virított a testemen), és elveihez híven még többet akart, ezért kézenfogva a szobámba vonszolt (annyira azért nem kellett vonszolnia). Olyan tökéletesen buja és forró éjszakát tölthettünk volna együtt, amire mindenki legalább egyszer vágyik életében. Tölthettünk volna, ha nem nézek rá az órámra. Ugyanis erősen kora reggel felé járt már az idő, nekem pedig létszükséglet volt hazamennem személyi igazolványt csináltatnom. Nem megyek bele a részletekbe, lényeg az, hogy ez tényleg élet-halál kérdése volt. Még így is erősen godolkodtam azon, hogy leszarom és ott maradok, de végül mégis győzött a józan ész, bár a waterlooi csata ehhez képest játékkatonás csetepaténak számított. Bevetette az utolsó fegyvert is: neki most van rám szüksége, és így. Hiába is próbáltam volna neki elmagyarázni, egyrészt bonyolult lett volna, másrészt idő sem volt rá, rohannom kellett. Egy „majd megmagyarázom” és „nem, nem, nincs semmi gond” után elviharzottam.

Mikor a hétvége után visszaértem, ő már döntött, és azt mondta, hogy visszamegy a régebbi barátjához. Én kérdeztem, hogy a buli után történtek miatt tesz-e így, de azt válaszolta, hogy nem. Azt viszont már nem volt hajlandó elmagyarázni, hogy miért. Én felhúztam magam, és faképnél hagytam, felültem egy buszra, de alig telt el öt perc, már hívott, hogy ha nem megyek vissza, akkor soha többé nem beszélünk. És hogy ha valaki, akkor én igazán megérthetném őt. Kénytelen-kelletlen leszálltam a következő megállónál, visszagyalogoltam, és mikor már ott álltam előtte, megkérdezte, hogy miért gondolom úgy, hogy nekünk jövőnk van. No erre meg mit válaszoljak? Hirtelen nem jutott semmi az eszembe, csak dünnyögtem valamit, ő viszont kerek perec kimondta, hogy úgy érzi, neki most a másik kell. Erre nem tudtam mit reagálni. Mondjam azt, hogy igen, megértem, hogy neked most olyanra van szükséged, akinek ha azt mondja „most hagyj mindent és dugj meg”, akkor az meg is teszi? Vagy azt, hogy talán jobb is ez így, mert ha az az éjszaka úgy sül el, ahogy álmaimban sokszor, és még követi pár, akkor én is veled haltam volna a bánattól? Vagy a hiányérzettől. Inkább nem mondtam semmit, de úgy gondoltam, a legjobb, ha minden úgy történik, ahogy ő akarja, hisz kettőnk közül valószínűbb, hogy én érem meg, hogy az ember a Marsra lép. A csattanó csak az, hogy mindennek két-három éve már, és még mindig szoktam látni különböző fiúk társaságában, néhány olyanéban is, akiket jól ismerek, és ezek a fiúk megosztották velem élményeiket, amik nagyon hasonlítottak az általam tapasztaltakra. A közönségre bízom a döntést: döntsétek el, hogy csalás vagy ámítás történt?