pushing daisies

A Pushing Daisies hivatalosan is kedvenc sorozatommá kezd válni.

Ned, vagy más néven a Pitekészítő furcsa adottsággal rendelkezik: egyetlen érintésével fel tudja támasztani a halottakat. Egy kis bonyodalmat jelent azonban, hogy a második érintésével végleg kinyírja őket. Ja, és ha egy percnél hosszabb ideig tart vissza valakit, akkor egy közelben lévőt ragad el a halál. Ez már önmagában izgalmas, hát még ha azt is elmondom, hogy *SPOILER* rögtön az első részben gyermekkori szerelmét (Chuck) éleszti fel, és életben is hagyja, mert nincs szíve (újra) megölni. De innentől ugye nem érhetnek egymáshoz... *SPOILER END* Ned cool képességét egy magánnyomozó kamatoztatja, gyilkossági ügyeket megoldva, ezekről szólnak az epizódok, illetve Ned és Chuck kapcsolatáról. Azt már nem is említem, hogy a női főszerepet egy olyan lány játsza (Anna Friel - A Gól és a Gól II tündéri nővérkéje), akinél aranyosabb és dögösebb színésznőt keveset hord a hátán a Föld...

Ami még különlegesebbé teszi, az az igen kifinomult fekete, nagyon fekete humor, tipikusan az, amit fapofával mond el az ember, utána meg mindenki borul a röhögéstől körülötte. A képvilág egy picit Tim Burton-re emlékeztet, sőt nem is picit, nagyon. Tévesen eddig az ő nevéhez kötöttem a sorozatot, de ma utánajártam, és Barry Sonnenfeld ügyködése nyomán kerül a képernyőre a cucc. Minden olyan ismerősömnek ajánlom, akinek a következő filmek ill. sorozatok közül bárelyik random kettőt tetszett: Charlie és a Csokigyár, A halott menyasszony, Csupasz Pisztoly, Brian élete, The IT Crowd, Született Feleségek, Sírhant Művek.

Ezel kapcsolatban pedig elgondolkodtam azon, hogy ha Ned képessége az enyém lenne, akkor kit élesztenék fel úgy, hogy utána hozzá sem érhetek. Oké, nagyon sok ilyen ember lenne, akivel nem lenne nehéz megállni az érintéstilalmat utána (Bob Marley pl.), de éppen ezért szűkítettem a keretet a nagyon közeli ismerőseimre. Azon gondolkodtam, hogy ha mindenki, értsd minden közeli barátom, családtagom meghalna, akkor kit élesztenék fel a fenti kondíciókkal. Arra jutottam, hogy számomra az érintés jelenti mindenféle emberi kapcsolat alapját, anélkül nem létezik nálam közeli kapcsolat. Kézfogás, simogatás, hátlapogatás, ölelés, ezek mind mind olyannyira a kapcsolat részei nálam, hogy ezek hiányában én halnék meg. Úgyhogy bocsi srácok, de én inkább senkit sem tapogatnék ha már meghalt... :)