Azon gondolkodtam el minap, hogy ha az ember fia épp mondjuk egy csöppecskét meg van fázva, egyedül bandukol hazafelé, mielőtt az ajtóhoz érne, a sarkon eltüsszenti magát, nincs nála zsebkendő, és mondjuk úgy, tartalmas prüszkölés hagyta el az orrát, ami folyik, csöpög, lóg, és mikor az ajtajához ér, minden vágya, hogy minél gyorsabban valamibe megtörölközzön, nos ha ebben az esetben mondjuk az a lány a lépcsőházból, akivel már régóta szemezel, mosolyogtok bőszen egymásra, pont akkor ott van az ajtó közelében, és mosolyogna bőszen, vagy épp pont most akart megszólítani, meghívni egy kávéra, nos olyankor mi van? :)
szerda, június 18, 2008
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
olyankor a sors jól a pofádba röhög:-D
szeretem ám a sorsot :D
olyan álmatag, beszívott rasztának képzelem, aki folyton be van tépve, és ezért mindent összekutyul, elbarmol :)
Megjegyzés küldése